Nektek is tud flow-élményt okozni a takarítás? Én egészen el tudok feledkezni a világ dolgairól közben, és bár sokszor nyűg és a háta közepére sem kívánja az ember az egészet – legalábbis én bevallom, szoktam így lenni -, de mégis csomószor közben meg jön a kedvem a takarításhoz! Csak elkezdeni nehéz olykor… Utána olyan jó látni, ahogyan egyre csak tisztul és szépül a környezetünk! Néha annak is örülni kell, hogy ha még pihenésre nem is jut annyi idő, de legalább ilyen kellemes tevékenységgé tudnak alakulni a kötelező körök is. Nekem mindenképp figyelnem kell ezekre a dolgokra is, mert általában túl sok mindenen kattogok egyszerre, és minden olyan lehetőséget szeretek kihasználni, ami picit is segít ezeken a túlpörgött állapotokon. Bármi, ami a jelenben tart, vagy visszaránt oda, jó hatással tud lenni. Nekem a takarítás is egy ilyen dolog, ráadásul még hasznos is – így akár azt is mondhatnám, hogy több legyet ütök egy csapásra. Általában szeretek ilyen módon, praktikusan gondolkozni.
Nem véletlenül akadt meg a szemem a Gross Office Kft. ajánlatain sem. A tiszta környezet mellett a tiszta és rendezett üzleti élet is jól hangzik, nem igaz? A székhelyszolgáltatás újlengyel városában valósággal felvillanyozott, de azért Budapesttel kapcsolatban sem vagyok teljesen elutasító. Cégalapítás előtt állok, ezért úgy gondoltam, ideje utánanézni, milyen kedvező opcióim vannak székhelyszolgáltatás terén. A Gross-nál úgy néz ki, hogy mindkét dolgot nyélbe fogom tudni ütni. Az ugyanis nem lenne szerencsés, ha a lakásom címét kellene megadnom székhely gyanánt. Nem elég, hogy e döntés okán már rögtön fizetnünk kell a kéményseprőknek (miközben a kéményseprés alapvetően ingyenes, ha nincs vállalkozás bejegyezve az adott címre), vagy hogy a közüzemi szolgáltatások kapcsán is számíthatunk onnantól pluszköltségekre, ugyanis kikerülünk a „lakossági felhasználó” kategóriából. Emellett arra is gondolnunk kell, hogy ezzel a döntésünkkel gyakorlatilag megnyitjuk az otthonunk ajtaját a hatóságok előtt is, ha bármilyen intézkedésre kerülne sor. Mindez nagyon kényelmetlen állapotokat szülhet, jobb tiszta helyzetet teremteni, és eleve elszeparálni egymástól a munkát és a magánéletet. Ha pedig már úgyis szükségünk van székhelyre, akkor miért ne kötnénk egybe mindezt remek szolgáltatásokkal?!
A székhelyszolgáltatás újlengyeli és budapesti opciója érhető el a Gross-nál. A szekhelypartner.hu kezdőoldalán több csomagajánlatot találunk mindkét településhez kapcsolódóan. Úgy gondolom, hogy mindegyik jutányos áron vehető igénybe, a különbség mindössze annyi, hogy mennyire hosszú távon gondolkozunk. Ár-érték arányban pedig egyenesen verhetetlen a szolgáltatás. Ha ugyanis belegondolunk, tulajdonképpen egy alkalmazott bérköltségét tudjuk megspórolni azzal, hogy a Gross asszisztenciát vállal a székhelyünkön (konkrét példaként olyan feladatokat, mint a székhelycím biztosítása, levelek átvétele, szkennelése, postázása, hatóságok és ügyfelek fogadása).
Újlengyelben ráadásul nem kell iparűzési adót fizetni. Nem véletlen, hogy a budapesti székhely mellett vonzóvá vált ez a lehetőség is, hiszen ez egy igencsak kedvező ajánlat. Súlyos összegeket lehet így megspórolni, és minden cégvezető felelőssége és kötelessége, hogy a legjobb döntéseket hozza meg vállalkozásáért. Így – hacsak valamilyen oknál fogva nem vonzóbb a budapesti alternatíva – kifejezetten érdemes megjegyezni Újlengyel nevét, és elgondolkodni az ottani székhelyen.
Én biztosan így fogok tenni: a Gross-nak köszönhetően sok dolgot tanultam már most, és amíg nem indítom el a cégem, addig legalább megfontolom az olvasottakat.
Ha „székhelyszolgáltatás újlengyel” témában keresgéltél eddig a neten, akkor állj meg egy pillanatra a Gross Office Kft. oldalán, hiszen ez az, ami választ adhat a kérdéseidre.