A vőlegényemmel elég mozgalmas hétköznapokat élünk, és gyakran hétvégén sem vagyunk otthon – ha mégis, akkor vagy próbáljuk utolérni magunkat, vagy a teljes kiengedésen van a fókusz. Az otthoni teendőkkel így is gyakran elúszunk, végeláthatatlannak tűnik a kötelezők sora. Már több barátunk, ismerősünk is mesélte, hogy ők bizony heti egyszer takarítót fogadnak, és azóta sokkal könnyebb menedzselniük a háztartást. Szerintük semmi gáz nincs ebben – hangsúlyozzák mindig, tudván, hogy a szüleinkkel szemben éreznénk némi bűntudatot, tekintve, hogy ők sokkal nagyobb portát tartanak rendben, bármiféle hasonló segítség nélkül. Pedig lehet, hogy tényleg nem kéne olyan szigorúan állnunk magunkhoz ezzel a takarítás-dologgal kapcsolatban – ez most egy olyan időszak, ahol igenis jól jönne egy kis támogatás, aztán ha úgy érezzük, mégsem komfortos annyira a dolog, vagy esetleg már nincs is rá szükség, bármikor vissza tudjuk mondani a szolgáltatást. Azt hiszem, még egyszer átrágjuk a dolgot. Addig is erőt merítek a gondolatból, hogy a kedvenc szálláshelyünkön maximális tisztaság és rend vár majd…
Ugyanis ez alapvető az Ilona apartmanoknál, ahogyan az igényes berendezés és az ügyfélbarát hozzáállás is. Szerintem ár-érték arányban is remek ajánlatról van szó – hajdúszoboszló apartmanok kínálatában számunkra egyértelműen kimagasló az Ilona apartman. Már volt szerencsénk megtapasztalni azt a kényelmet és feltöltődést, amit a szálláshely nyújt, és azóta is visszavágyunk. Az egyes számú apartmanház kiváló elhelyezkedése miatt is különösen csábító, ugyanis kényelmes közelségben található a hajdúszoboszlói fürdőkomplexum, és megannyi fontos helyszín – például látnivalók, kiváló éttermek, valamint a buszállomás is. Így akár mindent meg tudunk közelíteni egy rövid sétával, és még útközben is élményeket szerezhetünk. Ha hajdúszoboszló apartmanok, akkor érdemes megemlíteni a kettes számú apartmant is, mely kissé ugyan kintebb található a belvárosból, de még mindig kényelmes sétatávra. A szálláshely további előnye, hogy akár nagyobb társaságok is kibérelhetik, és a különböző szobák, valamint a közös terek együttese megadja a különlét és a csapatos programok szépségét is.

De térjünk vissza az egyes apartmanházhoz, mert nálam mégis ez a kedvenc. Minden egyes szobának saját tematikája van, és a színek, a falak, a kis kiegészítők mind-mind az adott stílust vagy hangulatot tükrözik. Például nem egy szoba kapta elnevezését virágról, mindez pedig nagyon ízlésesen jelenik meg a különböző terekben. A kisebb apartmanokat leginkább 2 fő részére, a nagyobbakat 4 fő részére ajánlják. Ez utóbbi lakrészek az apartmanház emeletén helyezkednek el, hálószobáik és a közös helyiségek maximális kényelmet biztosítanak egy család számára is. A kékes, tengert idéző szoba számomra maga a megtestesült nyár, így nálam az lett a győztes, de a zöld és natúr színeket képviselő másik lakrész is nagyon tetszik. Az Ilona apartmanokat tehát pároknak és nagyobb családoknak, időseknek és fiataloknak is tudom ajánlani.
Nem véletlen, hogy így megfogott minket az Ilona apartman – teljesen feltöltődtünk! Minden adott volt a szálláson ahhoz, hogy újra meg újra vissza akarjunk térni.
Az ilonaapartman-hajduszoboszlo.hu oldal hasznos lesz számodra, ha a „hajdúszoboszló apartmanok” témán felül megtudnál egyet s mást. Látnivalók, élmények, különleges ajánlatok? Mindent megtalálsz a felületen – ebből szintén látszik, hogy a minőségi szálláshely biztosításán felül is ügyfélközpontúak. Számukra tényleg fontos, hogy az utazás valódi élmény legyen. Ha megjött a kedved a hajdúszoboszlói utazáshoz és az Ilona apartmanokhoz, irány a weboldal a további fontos részletekért!