Takarítás természetesen

Mivel gyakran takarítok, egy idő után észrevettem, hogy a sok takarítószertől elkezdett rettentően kiszáradni a kezem. Persze van, amikor kesztyűt használok, de nem mindig jut eszembe, és nem is szeretem túlságosan. Mindenesetre, ha már eljutottam ide, késő bánat – most már azon szoktam inkább agyalni, hogy mivel tegyem újra puhává a kezemet, és milyen természetesebb alternatívák léteznek a különböző tisztítószerekre.

Így „jutottam el” a Pipereporta.hu webáruházba is, ahol ehhez több alapanyagot is meg lehet találni. Eleinte csak egyszerűbb dolgokat, például citromsavat és szódabikarbónát rendeltem, mert tudtam, hogy ezeket fel lehet használni többek között vízkőoldáshoz is. Zavart azonban, hogy ezeknek nem igazán van illata, mert annyira megszoktam már a takarítószerek erős illatanyagait, hogy a tisztaság érzetét is ezekhez az illatokhoz társítottam.

Ekkor találtam rá például a citrom illóolajra. Szinte mindig a Pipereporta.hu illóolaj kategóriájából szoktam rendelni, mert itt 100% tisztaságú, gázkromatográffal vizsgált illóolajokat lehet kapni, a takarításhoz pedig fontos, hogy természetes illóolajat használjunk. A citrom illóolaj alkalmazása nagyon egyszerű: bele lehet csepegtetni például ecetes vízbe, ezt rá kell fújni a felületre, és simán át kell vele törölni.

Persze azért a bőröm miatt ezzel is vigyázok, és elkezdtem saját krémeket készíteni, amelyekkel regenerálhatom a bőrömet. A Pipereporta.hu-n ehhez is mindent megtalálok, vannak például különböző olajok, vajak, nedvességet megkötő termékek és vitaminok, sőt még a készítéshez szükséges eszközöket is lehet vásárolni. Legutóbb például sheavajat rendeltem, és abból készítettem kézkrémet, nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog beválni hosszabb távon.

Ezekbe általában nem a citromos illóolajat szoktam beletenni, hanem mivel amúgy is sokféleképpen fel lehet őket használni, tartok itthon többféle illatút is. Az egyik személyes kedvencem az ylang ylang illóolaj, amelynek számtalan jótékony hatása van. Ezt főleg a hajamra szoktam használni, mert azt mondják, segít a hajhullással kapcsolatban, és szép fényes is lesz tőle a haj. Emellett a stressz csökkentésében is segít, mert nyugtató hatása van.

Ilyen téren mondjuk a levendula az örök favorit az illóolajok között, mert köztudottan nyugtató hatással bír. Készítettem is belőle illatosítót, amelyhez szintén minden alapanyagot megtaláltam a Pipereporta.hu webáruházban: a diffúzor alapot, a diffúzort és még üvegcsét is. Ezekből gyakorlatilag csak össze kellett állítani az illatosítót, és elhelyezni a lakásban. A levendula illóolajat egyébként szintén szoktam takarításhoz használni, mert a tisztító hatás mellett szagtalanító is.

Általában meg szoktam várni, hogy összegyűljön néhány ötletem vagy elfogyjon néhány alapanyagom, és egyszerre több dolgot is rendelek, mert a Pipereporta.hu-n tudom, hogy úgyis meglesznek a hozzávalók. A budapesti üzletük közel van hozzám, így gyakran csinálom azt, hogy előre kifizetem és leadom a megrendelést, ők összekészítik nekem, én pedig csak beugrok az új illóolajért és az egyéb anyagokért a boltba. Így meg tudom spórolni a szállítási díjat, és nem is kell sokat fáradnom a válogatással.