Pár évvel ezelőtt egy gyártó cégben dolgoztam, ami jól működött, a fizetés is rendben volt, de mégis nagyon nagy káosz volt a legtöbb helyzetben. Egy idő után jött egy új vezető, aki azt mondta, hogy az első lépés a rendszer kialakításához a rend. Nem lehet olyan, hogy nincs meg a helye és értelme valaminek, és hogy megszokásból csinálunk dolgokat. Igen nehéz volt, mert a változás nehéz, de pár hét alatt láttuk a fejlődést. Ami megdöbbentő volt, hogy nem csak „dirigált”, hanem valóban példát mutatott. Beállt dolgozni és a saját munkáját sokszor későbbre halasztotta. Ha szemetet látott felszedte. Nem szólt a munkatársaknak. De minden nap, a nap elején jött az aznapi statisztikával és eredménnyel. Megmutatta, hogy mi történik, ha fejlődünk. És ennek az egésznek a rend volt az alapja, hiszen átláthatóvá vált minden, a folyamataink is. Egyszer egy közös ebéd során megkérdeztem, hogy mi segítette abban, hogy ilyen határozottan, mégis kedvesen beszél mindenkivel, úgy, hogy óriási felelősség nyomja a vállát. Azt mondta, hogy a hobbija, az argentin tangó segít kisimítani a gondolatait.
A kezdő tangó, mely feltölt energiával
A feleségemmel már régóta kerestünk közös programot, így felkeltette a figyelmemet. A vezetőm elmesélte, hogy ő egyedül kezdett tangózni, és már pár éve járt, amikor randevúzni kezdett egy lánnyal, aki még nem tangózott. Egy idő után kitalálták, hogy milyen jó program lenne a tangó, és rutinosként is úgy volt vele, hogy most olyan helyet keres, ahol a tangó tanfolyamon való részvétel, maga a randevú. Így a kezdő tangó tanfolyamot választotta Újbudán, mert az elsődleges szempont a környezet és a jó érzés volt. Az, hogy valódi randevú program legyen, amelyben feltöltődhet. Ehhez pedig térre volt szükségük. Elegáns környezetben harmonikus mozdulatok mellett táncolhatnak. Elmesélte, hogy az egyik kedvence az, hogy kandalló van a tánctéren, de a másik oldalon, a Szalon térben antik szalongarnitúra van. Egy „mini kastély” érzését élhetik át Budapesten, Újbuda szívében. A TáncSzalonban lezser elegancia a dressz kód. A férfiak nem viselhetnek farmert, és a hölgyek sem nadrágot. Amikor étterembe, vagy színházba mennek egy lazább darabot megnézni, akkor is hasonlóan öltöznek fel. Csak ott előfordulhat a tömeg. Itt viszont nem, mert minden program zsúfoltságmentes. Csak pár résztvevő pár vehet részt az eseményen, hogy meg tudjanak ismerkedni egymással és az oktatókkal is, így teljes lesz az élmény. Rutinos táncosként a párjával olyan programot talált, ami őt is feltölti energiával, és nem számít, hogy már ismeri a mozdulatokat. Azt meséli, hogy így is szinte minden alkalommal tanul valami újat. Én is felmentem az oldalra és azt láttam, hogy a nyár után indulnak az új programok. Azt hiszem meglepem a feleségem, és táncolni kezdünk…
