Márciusban egy hétig minden reggel ugyanazzal kezdtem. Fogtam a nedves rongyot, letérdeltem a bejárathoz, és letöröltem az alsó harmincöt centit, mert az esti kutyasétáltatás után mindig ott maradt egy sáros csík. Nem nagy munka, tényleg nem. Csak épp minden áldott nap.
A tisztításnál nálam régóta van egy alapszabály: ami nap mint nap visszatér, az nem takarítási feladat, hanem szerkezeti hiba. A régi fa felület évek alatt megrepedezett, a lakk itt-ott lepattogzott, és a repedésekbe úgy beette magát a por meg a sár, hogy a rongy már nem vitte ki. Súroltam, kefélgettem, egyszer még lakkfrissítővel is próbálkoztam.
A húsvéti nagytakarításnál futott ki a türelmem. Két órán át dolgoztam azon a felületen, aztán a következő esős napon minden ugyanúgy nézett ki, mintha hozzá sem nyúltam volna.
A beszélgetés, ami eldöntötte
Egy takarítós fórumon panaszkodtam el mindezt, és onnan indult el az egész.
„Te ezt még mindig súrolod?” – kérdezte az egyik állandó hozzászóló, akivel azóta már telefonon is beszéltem. Mondtam neki, hogy persze, mi mást csinálnék. „Nálunk három éve nincs ilyen. Sima felület, egy nedves rongy, és kész.” Megkérdeztem, mit tett a régi helyére, mire azt írta, hogy egy műanyag bejárati ajtó került oda, és azóta a lépcsőházi nagytakarításból egy teljes lépés kimaradt.
Kétkedve fogadtam, mert nálam a műanyag szó sokáig olcsó megoldást jelentett. Ő viszont elküldte az ajtoablakbirodalom.hu oldalát, ahol négy alapanyag közül lehet választani: acél, fa, fóliázott MDF és műanyag. Ott láttam meg, hogy a Gealan rendszerű modelljeik közül az Europa 179.990 Ft-tól, az Ancestral és a Belinda pedig 188.900 Ft-tól érhető el. Ezek bruttó irányárak, szaküzletenként eltérhetnek, de a nagyságrend engem meglepett, mert eddig ennél jóval magasabb összegre számítottam.
„És nem néz ki műanyagnak?” – ezt kérdeztem meg tőle utoljára, mert bevallom, ettől féltem a legjobban. Azt válaszolta, hogy menjek be egy üzletbe és fogjam meg, mert fényképen tényleg nem lehet eldönteni. Így is tettem egy szombat délelőtt, és tíz perc alatt megváltozott a véleményem. Nem a szín győzött meg, hanem az, ahogy a felület visszaverte a fényt, és az, hogy az élek mentén nem volt hova beülnie a pornak.
A férjem közben végig azt hajtogatta, hogy én mindent a takarítás felől nézek, és igaza is volt. Húsz éve tapasztalom, hogy egy háztartásban nem a nagy dolgok fárasztanak el, hanem a napi apróságok, amiket senki nem lát, és amiket ezért senki nem is köszön meg.
Amit a takarítás felől néztem
Az űrlapot egy vasárnap este töltöttem ki, és két munkanapon belül jött rá válasz, ahogy az oldalon ígérik. Nem sablonos árlistát küldtek, hanem a nyílásméreteinkhez igazított ajánlatot, én pedig végre nem éreztem magam bosszantó kérdezősködőnek. Rákérdeztem a felület tisztíthatóságára is, és nem néztek hülyének emiatt, pedig számítottam rá.
A takarításban ugyanis a legtöbb időt nem a kosz viszi el, hanem az anyag, amivel dolgozunk. Egy repedezett, szívó felületnél nincs olyan tisztítószer, ami tartósan segítene, mert a szennyeződés nem a felszínen ül, hanem alatta. Aki évek óta hajlong ugyanannál a sarokban, az általában nem lusta és nem is ügyetlen, csak rossz felülettel küzd. Ezt a leckét a konyhapultnál tanultam meg először, most pedig megismétlődött a bejáratnál.
A műanyag bejárati ajtó végül júniusban került a helyére, és az első esős hétvégén tettem próbára. Nedves rongy, egy határozott mozdulat, és a sáros csík eltűnt, nyom nélkül. Nem kellett letérdelnem, nem kellett súrolószer, és nem maradt utána matt folt sem.
Azóta a reggeleim öt perccel rövidebbek, ami papíron nevetségesen kevés, a gyakorlatban viszont pont az a különbség, hogy dühösen vagy nyugodtan indulok el. A műanyag bejárati ajtó nem valami látványos beruházás, és nem is fogja senki megdicsérni, ha belép hozzánk. Én viszont minden hétvégi takarításnál hálás vagyok érte, és az ajtoablakbirodalom.hu-t azóta annak a szomszédomnak is megmutattam, aki ugyanezzel a sáros csíkkal hadakozik.